2011. július 29., péntek

Nos, ha a szavazás állását nézzük, a könyvek-téma előnyben van egy szavazatnyival, ami nem hiszem, hogy változni fog a holnapi nap folyamán, de nem kezdek még el semmit ;)). Mindenesetre örülök, hogy sokan szavaztatok, nagyon szépen köszönöm, hogy olvasgattok néha itt is^^ Ne aggódjatok, augusztus második hetében is indítok egy szavazást, hogy szeptemberben miről írjak.
 Ami azt illeti, nem mindig az adott téma lesz. Néha közbe írok egy-egy eltérő bejegyzést is^^ Ha a könyveknél maradunk, akkor hetente igyekszem egyet-egyet leírni röviden, kritikákat mondani róla, esetleg keresek hozzá linket, ha le akarjátok tölteni.
 Mint ahogy már írtam, rákaptam én is arra, hogy leírjak néha egy történetet. Ilyenkor is gondolkodóba esik az ember, vagyis úgy tűnik, hogy én igen (Nem tudom, ti hogy vagytok vele : D). Ha elkezdünk írni, először választunk egy stílust: Humoros, Fantasy, Akció, Horror, Thriller, Romantikus, Misztikus, stb.Ha ezzel megvagyunk és belekezdünk az írásba, ügyelnünk kell arra, hogy a színvonalat megtartsuk, de hagyjuk lankadni és próbáljuk izgalmasnak tartani a regényt. Persze nem lehet mindig szorító érzésben az ember, kellenek kitérők, amitől felengednek a kedélyek, de ezen kívül az alapötletre kell építenünk és nem felesleges epizódokat bevágnunk a könyvünk közepébe. Vannak olyan apróbb cselek, minthogy megválaszolatlan kérdéseket közbeszúrunk egy-egy helyzetben, hogy az olvasóink elgondolkodjanak. Pár ilyen kérdéssel feldobhatjuk az egész történetünket, sőt, vannak olyanok, akiknek ez lesz a kedvenc része.
 Ha így elméletben megvagyunk vele, akkor figyelni kell a nyelvtanra. Párbeszédek, mindig kell valakit beszéltetni.
 Ha egy tárgyat írunk a mondatba, legyen valamilyen jellemzője. Nem kell nagyban gondolkodni, elég egy ilyen: Sötét utcák, csicsás óra, vagy tudja a fene, még mik.
 Nagyon jó dolog néha írni. De hogy hogyan jöhetnek ötletek? Elég, ha látsz valamit és odaképzelsz valamit/valakit, elkezdesz rajta gondolkodni, köré fonod a történet szálait, egyre több karaktered lesz, majd papírra veted az elgondolásaidat.
 Nem tudom, hogy hoztam e valakinek kedvet az írásra, de egy próbát azért megér, higgyétek el!
 Aki már régebb óta ír, annak remélem hogy segítettem egy nagyon kicsit, bár ezek alap dolgok...
 Ja, és ha írsz, akkor mindig hallgass zenét!^^ Nekem is szokott segíteni^^
XXOO
 ...PePe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése