Életem legrosszabb estéje volt aznap. Szombati nap volt, de ahhoz, hogy megértsétek legalább egy kicsit azt, ami bennem volt, ahhoz ismerni kell az előzményeket.
Az utolsó nap a héten, péntek, azt hiszed életed legjobb napját éled majd át. Fail! Ha órákon át kell hallgatnod, hogy folyamatosan az orrod alá dörgölik: Emo-s vagy! Az rosszul esik. Az... fájdalmas. De eltűröd. Tűröd, hiszen igazuk van, csak nem szereted visszahallani, mert komolytalanok, nem tudják mit is jelent, gyermetegek, elviccelik a dolgot. Egyáltalán nem vicces a nap minden egyes percében a halálodra készülni. Az utolsó döfésre, amit tudod, hogy te szúrsz majd.... nemsokára.
Majd angolon. Angolon el kell magyaráznod, mert a tanár faggat, és beordítják hogy vagdosod magad. És te hiába mondod, hogy az Emo, az emo-érzelmekről szól, nem értik, és szünetben odaállnak eléd:
-Ez egyáltalán nem az érzelmekről szól!-Te tűröd, de próbálod megvédeni a többi hozzád hasonló embert. És nem megy, összeszakadsz. Elrohansz az énekterem melletti kis terembe, és kitör belőled a sírás: gyenge vagy. Túl gyenge hogy élj. Nem vagy alkalmas semmire. SEMMIRE.
Majd eljön a szombat. A szomszédod a születésnapjára bulit szervez. Mosolyogva mész, hátha felráz majd a viccelődés. Viccelődés volt, hajnali kettőig. A stílusodról, és mindenki előtt, összeomlasz, és könnyeket ejtesz. Megalázod magad, mindenki előtt, de főképp magad előtt. Milyen érzés ez? Gyilkos. Gyilkos érzés. De nem vághatod a pofájukba azt a mondatot, hogy az öngyilkosság nem vicces, mert apád előtted ül, szótlanul figyel, csak nevet, és gúnyolódik rajtad. Nem vicces. Hazajössz, hátrahagysz mindent, és mindent eltűrve sírva alszol el.
Ez az, ami nem vicces. Meg az, amikor a barátaid mondják, hogy EMO vagy. Nem vicces. Siralmas.... Fájdalmas. És hogy hangsúlyozzam: Gyilkos...
XXOO
...PePe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése