Miért kezdtem el újra írni? A legfőbb oka, hogy ki kell adnom magamból minden kételyemet az életemmel kapcsolatban. Hogy összegezzem a kételyemet, és tisztában legyek vele. Hogy szembe állhassak önmagammal, és ha tükörbe nézek, nyugodt szívvel mélyülhessek el saját szemeimben.
Miért félek? Minden túl simán megy. Akadálymentesen. Minden embernek gyanús lenne ez, nem? Mikor nincs semmi gondod, gördülékeny napjaid összeolvadnak, és mint aki be van lőve, észre se veszed az idő múlását. Csak simulékonyan elmegy az éjszaka, s te azt se tudod, a Nap a fejed fölött jár vagy a horizonton túl?
A feszültség távoli fogalom lett számomra, míg nem ezen elgondolkodtam. Valami hatalmas változás fog vajon bekövetkezni? Hogy fog érinteni? Mekkora sebet ejthet rajtam még így is, hogy fel vagyok rá készülve? Hogy tudatában vagyok vele, biztosan bekövetkezik, de tehetetlenül állok előtte.
Hatalmas űr tátongott bennem. Mindig is az volt a filozófiám, hogy valami jót mindig valami rossz követ, így fűződve egymás után a vegyes érzelmek. Kis vagy nagy dolgok is lehettek ezek, jelentőségteljesek, vagy olyanok, amiket félre lehet tenni, nem kell rájuk tekintettel lenni.
Összetörtnek éreztem magam. Nem mertem a holnapra ébredni. Távol akartam tartani magam minden veszélyforrástól, mégis a közelemben akartam tudni őket. Mi lesz, ha valakit elveszítek? Mi lesz, ha elvesznek tőlem valamit?
Szilárd meggyőződésem volt ezzel kapcsolatban, s makacsul ragaszkodtam is hozzá. Mindenki fél a bukástól. Még a legbátrabbak is. Emberi ösztön. De én ostobának éreztem magam miatta.
Csak vártam s csak vártam.
XXOO
AnnE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése