Mazochista:

Járom a folyosókat és ahányszor meglátom nem köszön. Utál. Letiltott MSN-en. Utál. Mint csodálkozom? Egyszer csak feljön és én ráírok. Miért vagyok ilyen hülye? Írta hogy próbálkozik a csajoknál. Ismét: Miért vagyok ilyen hülye? A szívem sajogni kezdett. Amikor még nem így köszönt, amikor mást írt, amikor...szeretett. És ezt a szót nehéz kiejtenem. Szeretett. De már nem. Sőt igazán akkor sem. És amikor azt mondja: próbálkozom. Kihagy egy ütemet a széttört szívem. Bár némileg megnyugszom( és tudom ez gonosz dolog ) amikor írja hogy kevesebb sikerrel. De már nem mellettem van. És ez más. És ez az ami visszarántott oda ahonnan kezdtem. A "sötétebb oldal"-ra. Amikor csak üvöltő zenét hallgatsz a sötétben egyedül a szobádban és harcot vívsz a fájdalommal... Szenvedés. De nem tudsz mit tenni ellene. A te hibád volt hogy írtál neki. Hogy szóba álltál vele.Hogy eszedbe jutott az ami egykor a tied volt. És tessék: most nehéz mosolyognod, mozognod. Gonosz lettél. Nem érdekel semmi. Csak az üvöltő zene ami kizárja a világot. Amitől azt várod hogy elfeledteti veled a múltat. De tudod hogy erre várhatsz. Nem fog bekövetkezni. De ebbe nem gondolsz bele, mert ha nincs célod ezzel akkor ismét meghasad a szíved. Inkább élsz a jelenben sodródva a sötét hullámokkal. Amelyek nem biztonságosak és amelyekről nem tudod hova visznek. Csak jól esik a pillanatnyi mámor. Akár a drog. Ismeretlen helyre jutsz és akármeddig maradnál. Csak ne kelljen visszatérni a világba. Az Igazságba. Úgyhogy inkább te is ordítasz. És fogod a mellkasod, hogy széttört darabjaid ne hulljanak szét. Hiányzik az érintés, és az érzés hogy valaki rád gondol. Most pedig csak vagy. Míg végleg be nem szippant az a valami. Ami mintha a lelkedet rabolná el és te anélkül élsz érzelemmentesen. Így nem kell figyelned a többiekre. És a múltad se zavar. Csak egy gondolat eltemetve agyad leghátsó kis zugában. De ha a szer elfogy és neked szembe kell nézned a külvilággal mi lesz? Ébredj fel és gondolkodj. Ússz vissza a partra. Próbálj érzékelni dolgokat. És ha egy ideig erőltetetten is, de nevetsz, nem telik bele pár hétbe és szívből jön a kacagás. Nem kell a jelenben élned. Gondolj a jövőre, a múltad pedig ne érdekeljen és nem fog fájni. És nem kell megint a kiinduló pontról kezdened mindent. Könnyebb lesz. Mintha ez is egy drog lenne. Csak jó lenne a hatása. Annyi a mellékhatása hogy fájdalmas. Megéri. Ha ismét akarsz lenni valaki. Megéri...