2010. november 11., csütörtök

Soundstation SMB200 MBK, Schecter Synyster Standard BLK

Ha valaki nagyon nincsen képben ennél a témánál, elárulom hogy a cím két gitárfajtát tartalmaz. Az első az a gitár amibe teljesen beleestem miközben kutattuk hogy milyet kéne nekem rendelni. Megfelelő árban volt és erről a gitárról nem lehetett lebeszélni. Fekete ( természetesen ). Szólógitár ( ez is alap hiszen most a nagy álmom hogy legyek olyan jó mint Synyster és ő szólógitáros ) A képet mellékelem. És ha tudnátok milyen boldog voltam mikor apám megrendelte, és holnap érkezik azaz 12-én pénteken. Majd kibújok a bőrömből. Már csak egy nap, már csak egy nap, már csak egy nap. Ez jár a fejemben. EGYETLEN EGY NAP!
















 Szerintem ha nem is értettétek a címet felfigyeltetek arra amit írtam hogy KÉT gitárfajta és Synyster nevére. Igen ez az az álomgitár ami nekem kell, és leszek olyan jó hogy kiérdemeljek egy ilyen relikviát, ami sajátos és a nyakon rajta van hogy "SYN" és egy Avenged Sevenfold logó is. Az az a halálfej, igen. És amikor megláttam hogy lehet ilyet kapni leesett az állam. És nem csak azért mert lehet kapni, hanem az ártól is. Igaz ez még nem olyan drága mert csak 200.20-ba kerül. Ami nem is olyan sok egy gitár esetében mert ami apám szobájában áll az egy limitált kiadású Jackson, ami vagy 1000000-t ér. Minimum. Lehet hogy van az kettő is... A kép ismét itt van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése