A csöndben, amíg koncentráltam a nyugalmam megőrzésére, megszólalt:
-Ne legyél már ilyen!- Ne legyek ilyen?! Hogy lehet ezt mondani, mikor egy világ omlott össze bennem?! Mély levegőt véve tartottam a csendet. De egy könnycsepp végigcsordult hideg arcomon, kellemes meleget hagyva maga után. Elfordultam, hogy letöröljem, ökölbe szorítottam a másik kezem. Megállt és átölelt. A fene essen beléd! Azt hiszed ez elég?! Azt hiszed, hogy elég egy zokszó nélkül átölelni, és minden ugyanolyan lesz?! Undorodtam tőle. Ott akartam hagyni... az a baj, hogy a lelkemnek csak az egyik felével, a másik részem ugyanúgy szerette... De a szeretet most épp hogy pislákolt. Ott akartam hagyni, mondván, hogy menj el a hülye haverjaiddal, engem pedig engedj haza... De az ostobaság lett volna... Mellette tartottam végig. Betértünk egy boltba, vetettem vele egy csomag zsebkendőt. Rám nézett és mosolygott. Miért? Fogalmam sincs... Hogy képes ilyenkor is vigyorogni? Ennyire nem értene meg?
Az este katasztrofális volt... Próbáltam jókedvűnek látszani, sőt, még nagyjából be is jött... De... ez így minden volt, csak nem olyan, mint amilyennek kellett volna lennie.
Egy belvárosi részen, ahol összefutottunk a barátaival, az egyik fiúval egymás szemébe néztek, pont elkaptam a pillanatot. A másik fiú figyelmesen nézte, és elhúzta egy pillanatra a száját, Aztán az, aki mellettem volt, átkarolva a csípőm bólintott... Talán tudja?

Nem kísért el a házig... hazamentem egyedül este a kapuban álltam, anyám rám mosolygott, és én is próbáltam ugyanezt tenni. Utálom mikor aggódik értem, olyan idegesítő olyankor... Jobbnak láttam nem elmondani neki...
Később csörgött a telefonom. Felvettem.
-Bocsánat...- egyértelműen az Ő (?) hangja volt. Már kicsit késő, nemde? Csak most gondolkodtál el? Ennyi időbe tellett? Ezt tényleg így tervezted?
-Ez most hogy jött?- Igyekeztem közömbösnek mutatni a hangom, kevesebb sikerrel... Nagy volt bennem a bánat és a harag... dühös voltam, nagyon...
-Hát mert elfelejtettem... az előbb...- későbánat, nemde?
-Majd... a jövőhéten megbeszéljük... most biztosan nem...- Ezzel le is tettem a telefont, és ráütöttem az asztalomra.
Szünetet kell tartanom... Nem tudom, hogy most mit akarok...
Egy mostanra nagyon jó barátommal egész éjszaka beszéltem. Annyira jól esett, hogy ilyen kedves...
Lassan magamhoz tértem, átsírtam az éjszakát, arra gondolva, hogy Ő biztosan nyugodt szívvel alszik...