Leültem egy padra a focipálya mellett, visszapörgetve az időt, szinte tisztán látni magam előtt a képet, ahogy a nyári melegben fociznak, aztán ki jön a kapun, és megcsókol. Boldog voltam.
De a napfény eltűnt, és most zuhogott a fagyos eső. Behúzódtam egy fa alá, fél óra megpillantottam az árnyékát...
Útnak indultunk... Mosolyogtam, mellettem van, megölelhetem és minden ugyanolyan lesz, mint eddig is volt. Öröm... szín tiszta öröm... És most állj. Állítsuk meg a képet, ahogy sétálok, az Ő kezét fogva, mosolyogva, ismét életet érezve a tüdőmben.
Volt egy kis vitája a legjobb barátnőjével, még mesélte, mikor beszéltünk egy nappal előtte. Rákérdeztem, hogy végül mi lett... Akkor a képet ismét elindíthatjuk:
-Biztos hallani akarod?- Mosolyog... vagy mégsem?
-Hát... azt hiszem, szeretném tudni...-mi a fenét kell ezzel tökölni?
-Hát... kicsit sokat ittunk, és majdnem megcsókoltam.- Állj. És ezt most nem én mondom, hanem a hang. "Én megmondtam". Mi a fene? Egy szívdobbanás kihagyva. Kettő. Három. Forog a világ és elképzelem a képet. Ahogy másnak fogja a kezét, mást csókol meg... Szorít a tüdőm, a föld már nem is alattam van, hanem teljesen eltűnik, én pedig lebegek, arra készülve, hogy szétszakadok. Az arcomon megrándul egy izom. Nem állok meg. Megyek tovább. Sátán egyik törvénye, hogy soha ne keress bűnbakot, mindenki vállalja a felelősséget a saját ostobaságáért. Még akkor is, ha a bűnbak az alkohol lenne. Nem kifogás. De Sátán másik törvénye, hogy ne kövess el ostobaságot. Csöndbe maradtam... Több, mint negyvenöt percig küszködtem a könnyekkel. Nem sírok, mondván...
Semmi bocsánat... Tovább sétáltunk, nem szólaltam meg, haraptam a nyelvem, hogy ne bőgjem el magam, ne pofozzam fel, ne ordítsak vele... ennek nincs itt az ideje...
Folytatom...
XXOO
PePe
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése