Fény...

Megváltoztam... Erre abból jöttem rá, hogy az emberek máshogy állnak hozzám. És persze én is hozzájuk. Túlságosan is máshogy, de legalább nem olyan naivan, mint eddig... Hanem mindent mérlegelek. Mit is mondhatnék, elegem lett a szívatásokból. Hogy az emberek kihasználtak, ahogy beszéltek velem. Hirtelen minden sok lett.
 Az eddigi délutáni szórakozások áttorkollottak az estébe, és azon a tényen kellett magamat kapnom, hogy hétkor kint állok a buszmegállóban, hogy felszabaduljak egy éjszakára. Majd másnap is, és azután is, majd így tovább. Ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy minden nap segg részegen térek haza, természetesen. Mindent mértékkel. Van, hogy egy buliban nem az a legjobb szórakozás, hogy igyál, hanem hogy megfigyeld egyes személyek viselkedését, hozzáállását társaihoz. Bartok között is igen érdekes és vicces tud lenni, hacsak csendben ülsz tíz percig, meglátva a reakciókat egy-egy mondatban.
Sok mindenkit kihasználok, beismerem, de azokból nagy előnyeim származhatnak. De van, hogy csak azt hagyom, hogy engem kihasználjanak, a saját szórakozásomra, és a kihasználó fél szórakozására hagyom magam. Mert miért ne? Ha tudom, hogy mást, komolyabbat nem kaphatok valakitől, akkor megelégszem azzal, hogy azt hiszi átvághat, és megad alapvető szükségleteket.
De hogy egy ilyen vadabb bandában jobb és megértőbb barátokra találok, az nevetséges. Nem, nem érzem magam átverve, a régi haverok miatt. Szánalommal nézem a viselkedésüket. Utálom, ezeket a feltűnési-viszketegségét némelyiknek: "mennyit ittam!", "megyünk bulizni!". Ezek a túlzó szavak. Ilyenkor arra gondolok, hogy kisapám, van, amit én megtapasztaltam most pár hét alatt, amit te még nem fogsz évekig. Hogy olyanokat kaptam, és adtam, amikhez neked még nem lesz közöd egy ideig. Vagy talán soha.
Aztán lenéznek engem. Hogy miért? Azért amit csinálok, természetesen, mert mindenhol vannak rosszakarók, amik ostobaságokat terjesztenek, és ebben a kis városban minden eljut mindenkihez, csak persze ferdítve a valóság-alapot. Ezért engem nem hallgatnak meg. Hányingerem van ezektől a söpredékektől... Tudatosult bennem, hogy nem, nem is akarom hogy közel kerüljek hozzájuk, vagy ők hozzám, mert ez az egyetlen fajta, akinek nem engedem azt, hogy megsértsen.
Mi értelme volt annak, amit most leírtam? Talán semmi. De higgyetek nekem, hogy jobb, ha megfigyelitek a körülöttetek járkáló embereket. Még az is egy megoldás, hogy ha utánanéztek pár dolguknak... Hihetetlen, hogy egyes idiótákról mik ki nem derülnek.

XXOO
PePe

Lázadva...

Hamar sötétedett. Egy olyan lánnyal futottam össze, akiről eléggé érdekes hírek terjengtek, hogy ostobaságokat csinál, efféle dolgok, nem pedig a kurvázásra gondolok, és egy olyan lánnyal aki szintén próbálkozik ott, ahol én. Utóbbi a "savanyú a szőlő" szindrómában szenvedhet...Hosszú...
Mondott egy-két dolgot, amit nem akartam elhinni szeretett személyemről, de rosszul estek, és félig-meddig el is jutottak az eszemig. Ezáltal italba fojtottam bánatom, na nem úgy, mint az első leány. Sírt, ki volt borulva, én pedig segítettem neki... Majd hat óra körül otthagytak, ott maradtam egyedül a buliban, enyhén ittasan.
Ha egy helyen vagy, és rengetek pasi vesz körül, akiknek egy részét haverilag ismered a tegnap estéből, ami szintén ködös, a másik fele pedig... totálisan ismeretlen. De te is az vagy magadnak.
Nem tudtam eldönteni, mit csinálok, ki vagyok, miért csinálom. Egyszerűen ködös volt az agyam, és fogalmam sem volt hogy hol vagyok, tisztázatlan volt számomra a saját személyem. De nevettem, hogy álcám azt sugározza, bátor vagyok, ezáltal semmi rossz nem történhet a négy-öt évvel idősebb pasikkal. Ők is mosolyogtak, és mit ne mondjak valóban kedvesek voltak, megértők.
Ő próbál, gitározott, Nem ölelt meg úgy mint tegnap, nem figyelt rám úgy mint tegnap. Ezt tehát cigarettába fojtottam. Baj volt-e? Nem. Minden remekül ment.
Elcsattant egy csók. Hogy kivel? Már fogalmam sincs. Csak mellettem ült. És ennyi. De hogy nagy rá a valószínűség, hogy ő sem emlékszik az biztos. Nem értettem magam. Ültem a hidegbe, amit meg sem éreztem forró véremtől, ami főképp a düh miatt őrjöngött bennem.
Akitől a csókot kaptam, rám húzta a sapkáját, úgy mentem be a próbaterembe a telefonomért. Ő pont kifelé tartott. Rám nézett és azt mondta, nem e kell az ő sapkája, amit tegnap odadobott nekem, mert ez nem áll annyira jól. Őrült szívvel bólogattam, hogy rendben. Aztán azt mondta, hogy nincs ám ingyen és elfordult. De nem akartam ennyiben hagyni, ha csak két szót is, de beszélni akartam vele, hozzá akartam szólni. Utánakapta, a könyökéért nyúltam, megkérdeztem, hogy mit kér cserébe. "Majd kitalálom". Aznap este ezek voltak hozzám az utolsó szavai.
Távol a céltól, visszanéztem a lépteimre, és azt vettem észre, hogy nem okos döntések, hanem hibák és bűnök tükröződnek bennük. Majd' sírva fakadva elköszöntem mindenkitől. Hallottam, hogy "ugye holnap is lejössz", bólogattam, de tudtam, hogy erre kevés az esély.
El kellett tűnnöm. Még egyszer a szemébe néztem... De gitározott tovább. Feladtam az estét. A buszon hazafele mámorosan a bortól bámultam ki a sötét árnyakra, megnyugodva, hogy nemsokára otthon vagyok.
Otthon pedig a rémálmoktól gyötörve hullajtottam el első könnycseppeimet.

XXOO
PePe

Miután felébredsz, észbe kapsz... Mennyi mindent elhanyagoltál, és mennyi időd pocsékba ment! Ekkor elszégyelled magad, természetesen... Sürgősen vissza kell térned az élet körforgásába, el kell hagynod a fagy országát, ahol megállt az idő, minden fekete-fehér és csendes, zavartalan. Itt lehet, hogy majd kérdések várnak, kudarcokkal együtt, de nem érdekel, mosolyogva nézel fel a napra, mert büszke vagy, hogy visszatértél. Nem is érdekelnek a történtek. Így van, nem kell vele foglalkozni.
 De hogy hogyan szabadulj meg a hamis szőke herceg akár egy kis gondolatától? Egyszerű, legyél ostoba. Tegyél lehetetlen dolgokat, várj el olyanokat, amiket meg se érdemelnél és légy vak! Szeress bele egy olyanba, akinél átlagosan semmi, de semmi esélyed, és harcolj érte! Ne érdekeljen senki más, komolyan, csak egy felé nézz, légy céltudatos. Aztán ha már annyira fáj, hogy őt nem kapod meg, észre sem fogod venni, hogy téged egyszer valaki eldobott, még csak a nevére sem fogsz emlékezni.
 További lehetséges választások között  lehet az önrongálás... Alkohol, mégpedig annyi, hogy az beléd sem férhetne, de még jöhet. Cigaretta, amíg a tüdőd szét nem robban...
 Majd feleszmélsz megint és rájössz, hogy ez is ostobaság volt... Ez egy tökéletes átmeneti megoldás sírás helyett. Most pedig találd meg a két helyzet közötti utat, azt, ahol jó is van, rossz is van, de a végén biztos mámoros leszel a boldogságtól. Ha megtapasztaltad az élet szánalmas legalját, és jártál már a fellegek fölött is, ahol minden túl könnyűnek látszott, akkor tökéletes az idő ahhoz, hogy megkomolyodj! Vegyél vissza, és minden lépésedet fontold meg. A végeredmény pedig... Talán várnod kell rá, de tisztán fogsz látni, ami már egy jutalom... Meg fogsz világosodni.

XXOO
PePe