Lázadva...

Hamar sötétedett. Egy olyan lánnyal futottam össze, akiről eléggé érdekes hírek terjengtek, hogy ostobaságokat csinál, efféle dolgok, nem pedig a kurvázásra gondolok, és egy olyan lánnyal aki szintén próbálkozik ott, ahol én. Utóbbi a "savanyú a szőlő" szindrómában szenvedhet...Hosszú...
Mondott egy-két dolgot, amit nem akartam elhinni szeretett személyemről, de rosszul estek, és félig-meddig el is jutottak az eszemig. Ezáltal italba fojtottam bánatom, na nem úgy, mint az első leány. Sírt, ki volt borulva, én pedig segítettem neki... Majd hat óra körül otthagytak, ott maradtam egyedül a buliban, enyhén ittasan.
Ha egy helyen vagy, és rengetek pasi vesz körül, akiknek egy részét haverilag ismered a tegnap estéből, ami szintén ködös, a másik fele pedig... totálisan ismeretlen. De te is az vagy magadnak.
Nem tudtam eldönteni, mit csinálok, ki vagyok, miért csinálom. Egyszerűen ködös volt az agyam, és fogalmam sem volt hogy hol vagyok, tisztázatlan volt számomra a saját személyem. De nevettem, hogy álcám azt sugározza, bátor vagyok, ezáltal semmi rossz nem történhet a négy-öt évvel idősebb pasikkal. Ők is mosolyogtak, és mit ne mondjak valóban kedvesek voltak, megértők.
Ő próbál, gitározott, Nem ölelt meg úgy mint tegnap, nem figyelt rám úgy mint tegnap. Ezt tehát cigarettába fojtottam. Baj volt-e? Nem. Minden remekül ment.
Elcsattant egy csók. Hogy kivel? Már fogalmam sincs. Csak mellettem ült. És ennyi. De hogy nagy rá a valószínűség, hogy ő sem emlékszik az biztos. Nem értettem magam. Ültem a hidegbe, amit meg sem éreztem forró véremtől, ami főképp a düh miatt őrjöngött bennem.
Akitől a csókot kaptam, rám húzta a sapkáját, úgy mentem be a próbaterembe a telefonomért. Ő pont kifelé tartott. Rám nézett és azt mondta, nem e kell az ő sapkája, amit tegnap odadobott nekem, mert ez nem áll annyira jól. Őrült szívvel bólogattam, hogy rendben. Aztán azt mondta, hogy nincs ám ingyen és elfordult. De nem akartam ennyiben hagyni, ha csak két szót is, de beszélni akartam vele, hozzá akartam szólni. Utánakapta, a könyökéért nyúltam, megkérdeztem, hogy mit kér cserébe. "Majd kitalálom". Aznap este ezek voltak hozzám az utolsó szavai.
Távol a céltól, visszanéztem a lépteimre, és azt vettem észre, hogy nem okos döntések, hanem hibák és bűnök tükröződnek bennük. Majd' sírva fakadva elköszöntem mindenkitől. Hallottam, hogy "ugye holnap is lejössz", bólogattam, de tudtam, hogy erre kevés az esély.
El kellett tűnnöm. Még egyszer a szemébe néztem... De gitározott tovább. Feladtam az estét. A buszon hazafele mámorosan a bortól bámultam ki a sötét árnyakra, megnyugodva, hogy nemsokára otthon vagyok.
Otthon pedig a rémálmoktól gyötörve hullajtottam el első könnycseppeimet.

XXOO
PePe