Magamba tekintettem egyik éjjel, amikor felébredtem álmomból... Az vad volt, mégis nyugodt semmi érdekes, csak egyszerűen kísérteties: vörös csillagokat láttam. Hosszasan elnyúlt területük az éjszaka sötét égboltján. Mintha milliónyi vörös szem nézett volna le ránk... Aztán egyszer csak felerősödött a fényük és elnyelték a sötétséget, minden vérvörös lett. Meleget sugárzott a szín, de nem kaptam levegőt a szorításától...
Felpattant a szemem, és éreztem ahogy testem remeg, zakatol a szívem, ezek mellett pedig mintha száz fok lett volna, teljesen leizzadtam. Ziháltam egy ideig, majd beletúrtam a hajamba és a plafonon ragadt a tekintetem, bambultam a sötétben.
Nem akarok többé naiv lenni... Mostantól bátorságot szeretnék szerezni, bujkálás nélkül szembenézni az életemmel. Nem hagyom magam. Ha szórakozni akarnak, én is azt fogom tenni, mert nem hagyom, hogy még egyszer valaki lerombolja a többéves munkámat magammal szemben. Hogy felépítettem a falat, amely ugyan lassan készült el, de biztosan. Nem tűrök több fájdalmat, elég volt ez is. Mosoly villant át az arcomon, mert tetszett a gondolat. Én fogok másokat megbántani, cseppnyi együttérzés nélkül, ÉN fogok szórakozni és győztesen, nevetve kikerülni helyzetekből. ÉN engedem majd el mások kezét a szakadék szélénél, vagy akár ÉN taszajtom bele őket... és ÉN fogom hagyni, hogy más pazarolja rám az idejét. Minden bizonnyal ŐK fognak csapdába esni a hálómban, mit sem sejtve, tudatlanul az ártatlan szemembe nézve. Majd sikoltva ráébrednek megérdemelt, sanyarú sorsukra...
A látszat néha csal, ezt mindenki tudja. Aztán ha egy ilyen gondolkodású emberrel akadnék össze, mint én? Maga a megtestesült álom! Mindenki azt fogja hinni, hogy olyan pár vagyunk, akik mindent megtesznek egymásért... Közben pedig taktikázunk, egymásnak teszünk keresztbe... Pontosan. Milyen jó gondolat...
Szemem felragyogott, ahogy erre gondoltam...
És azóta az este óta... Fáradhatatlanul, megbocsáthatatlanul bolondítom az embereket...
XXOO
PePe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése