Tehetség:

Már régebben történt, talán egy héttel ezelőtt.
 Irodalmon ment el az élettől a kedvem. Ennyi volt: háziból egy fogalmazást kellett írni. Rendben. Nos... sokan felolvasták. Először Karola volt, aki ötöst kapott rá. Ennyi ,ég rendben. De amikor az olyanok is felolvasták, akiknek semmi közük sincs a könyvekhez, és ötöst kaptak rá, akkor rosszul lettem.
 Sosem hittem volna. Hiszen én folyamatosan próbálkoztam. Folyamatosan, mindent kipróbáltam. Már nem is tudom hány éve írok, próbálkozok történetekkel, hétvégéim mennek rá arra, hogy kitaláljak egy jó könyvet. Többször próbáltam sportolni, énekelni, zenélni. Erre ez van. Én akármit teszek, csinálom folyamatosan, semmi értelme. Írtam valamit, amiről azt hittem jó, erre az olyanok, akik csak összedobták az egészet, jobbak mint én. De miért? Én már nem tudom mióta csinálom ezt és hasztalan. A sportban ugyanez van. Nem tudom talán négy vagy öt évig kézilabdáztam, erre fölösleges vagyok. Azért vagyok a pályán hogy meglegyen a csapat létszáma, és ne legünk kevesebben. Utálom ezt. Mindent megpróbáltam, hosszú ideig szenvedtem... és nem ért semmit az a sok elpazarolt nap. Egyedül a zenében van tehetségem.
 De rajzolni is annyiszor próbáltam. És mások sokkal könnyebben, rövidebb idő alatt szebb képeket teremtenek mint én. Miért van ez? Miért van az, hogy míg sok ismerősöm mindenben ügyes, addig én fölösleges vagyok? Egyáltalán... miért próbálkozom?