Bolond vagyok... Folyamatosan ostobaságokat csinálok, és hibákat követek el. Ha elmegy mellettem a folyosón, fél óráig bambulok utána, és amíg nézem ahogy halad, megáll, lelassul az idő. Ha a hangját meghallom, a lábam reszketni kezd, a gyomrom megfájdul és olykor komolyan szédülés kap el.
De az ésszerű dolog, amit magamban fejlesztettem ki, az az önkínzás. Rászoktam arra hogy igen erősen harapdáljam magam. Komolyan hülyén hangzik, de ha péntek van akkor úgy belevésem a fogaimat a bőrömbe hogy vérezni kezd. Ennek csak ez a lényege: ha belül fájdalmat okoztam magamnak azzal, hogy megengedtem magamnak a szerelmet, és ezzel a csalódást, akkor kívülről is magamnak kell fájdalmat okoznom. Érdekes érzés, mert dühömben erősen harapom a kezem, vagy a karom, akkor egyre jobban fáj. Amikor érzem, hogy kibuggyan a vér, hagyom hogy kiszivárogjon a bőröm alól és kezet mosok. Őrültség, de ha meglátom Őt, akkor ezt csinálom. Ezt csinálom azért, hogy tanuljak a naivságomból. Az ígéretemet megszegtem, hát ez az ami jár érte.
Most viszont biztos vagyok benne hogy nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy beleszeressek valakibe. Ha látom, hogy van esélyem Vele beszélni, kényszerítem magam a sírásra, vagy szétharapom a szám, csak ne írjak Neki, vagy ne álljak Vele szóba. Biztos vagyok benne, hogy teljesen elpirulok, mikor hozzám szól. Nem tudok ellene tenni. Csak az Én hibám lehet...
Mindenesetre, bennem maradt a dolog, hogy látnom kell. Egyszer megragadtam a nyakam, és amilyen szorosan tudtam megszorítottam, csak ne menjek a közelébe. Hogy elfelejtsem, ahhoz egyelőre nem tudom mit kell majd csinálnom... Nehéz lesz... Biztos vagyok benne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése