Alig volt fél tíz mikor felkeltem és elindítottam egy filmet. Nagyon későn (vagy már mondhatjuk: nagyon korán) értem haza, olyan hat óra körül. Szóval még mindig nem tudtam hol vagyok, de visszaaludni nem tudtam, olyan idióta és rémisztő álmaim voltak.
Alig hogy vége lett a filmemnek, kaptam egy meghívót. Egy meghívót egy ma esti buliba. Erőtlenül néztem és gondolkodtam hogy kibírnám e, a mai után. De hiába aludtam eszeveszettül keveset magamhoz képest, nem éreztem magamat álmosnak. Felkészültnek éreztem magam, energikusnak. Oda voltam a jó társaságért. Nem bírtam nélkülük élni. Így hát megnéztem a vendégeket. De megakadt a szemem. Elvesztettem minden elhatározottságomat, és elgyengültem. Ott volt ő. Összeszűkült szemmel néztem a nevére. Hiányzik ez nekem? Készen állok rá? Annyi kérdés felmerült benne, hogy csodálkoztam hogy nem téptek még szét. Nem mehetek. Semmi keresnivalóm ott. Hanem akkor minden megállt körülöttem. Átvette a harag a helyet.
Miatta meg merném magam gondolni?! Miatta visszafordulnék attól, hogy jól érezzem magam?! Elé fogok állni, kihúzom magam, jól fogok kinézni és bájosan rámosolygok annyit mondván: Szia, hogy vagy?
Igen. Lábra fogok állni. Bátor leszek. Összeszedett.
A legrosszabb és legjobb eshetőségeket mérlegeltem, és amint végeztem rámentem a feliratra. 'Accept'.
XXOO
AnnE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése