Akármennyire is erőltettem magamra a magabiztosság álcáját.... Valami minden nap összetörte.
Hogy is kezdődött? Boldogan éltem a napjaimat, mosolyogtam, tudtam, hogy minden nap valami szépet fog tartalmazni. Minden egyes percben arra koncentráltam, hogy kijuthatok az iskolából és Rolival lehetek. De nem.
Jöttek a fekete felhők. Egyszerű kis dolgok, amik talán addig is ott voltak... De most szúrtak igazán szemet. A vezetékneve. Az ő vezetékneve. Valamiben mindig megtaláltam. Nem akarom a nyilvánosságnak leírni, a lényeg az, hogy sok helyen előfordul. Egy-egy földrajzi névben, egy-egy plakáton, vagy akár a zenekaruk neve az angolórákon? Vagy a testvére, ahogy az iskolában mosolyog és rám köszön. Lehet, hogy eddig is jelen voltak az életemben, csak most golyóztam be, mikor harcolok az érzés ellen? Mikor hiányolom, és valami jelét várom, akkor ilyen formában jelenik meg, nekem így tűnik fel igazán. Ezek ellen pedig nem lehet tenni semmit. Nem tudom kizárni az életemből, mert már arra várok, hogy mikor csap le megint. Megint. Megint. És megint. Mondhatni, ezek a napjaim fénypontjai. Olyan jól ment minden... akkor miért pont most?
Elfordul az emberekkel, hogy egyszerű véletlenek mögé valami mágikus zagyvaságot magyaráznak be. Elszaladt velem a ló. "Ez biztos egy rossz ómen" és "Biztos azt jelenti, most vagy soha!" meg hogy "Még megteheted, ha most abbahagyod ezt az ostoba színjátékot, akkor még minden út nyitva áll a boldogságodhoz!". De amilyen önfejű, és makacs vagyok ilyenkor, visszarántottam magam a földre. Ha most a képzelgésekre hagyatkozom, meg arra hogy "mi lenne ha...", akkor ugyanott lyukadok ki. A semmi közepén. Csak egyenesen előre, a természetfelettire meg rá se habozz.
Mondtam magamnak, és elkezdtem utána nyomozni, merre járhat, mit csinálhat...
XXOO
AnnE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése