So Cold Here

Napok óta most éreztem először megint azt, hogy nincs helyem itt. Semmi keresnivalóm ebben a világban. Mert minden összeomlik körülöttem. Ha nem magamat teszem tönkre, akkor valaki másnak töröm össze a világát. Aztán újból magamat, aztán mást és így tovább. Tönkretettem egy barátságot? Hogy állhattam közéjük? Hogy nem vettem észre minden jelet, ami arra utal, tűnjek el azonnal?
 Pontosítsunk. Rolival lassan három hete húztuk az igát, és valójában minden tiszta volt, és minden rendben volt. Valójában már túl gyanús is, hogy minden simulékony, egyszerű. Hogy napsütésben is van árnyék. Valahol mindig lopakodik, s megvárja míg az éj sötétje magával viszi hadba a fény ellen, eltakarni a Napot. Hogy nem vettem észre, hogy kellek a másiknak? Talán volt elég bajom, s elvakítottak önös érdekeim. Tudtam, hogy önző vagyok. Mert mindig meg akartam bosszulni az életen azt, amit velem tett. De nem jutott eszembe, hogy az életet nem lehet megbosszulni. Hogy a sajátodnak nem vághatsz oda egyet. Másokéba gázolsz vele, és később jössz rá, nem így kellett volna. Nem kellett volna  megjelenned, sejtést sem kellett volna keltened magadról. Neked kellett volna lenned a kis árnyéknak, várni a megfelelő időre, hogy a seregbe állj. De önzőségem mellett én türelmetlen is voltam. Aztán eszembe jutott. Bencével is ez miatt ment tönkre a kapcsolatunk? Mert a barát közénk állt, s Bence hallgatott volna rá? Valóban ezt tette? Akkor okolhatom e én mindenért őt? Szórhatom rá a szitkot, mikor talán meg sem érdemli?! Nyilván tarthatta volna a hátát... de ez körülménytől is függ. Van, hogy lehetetlen egyenesen állni, s hagyni mindent. Van, hogy a határok megfognak minket és megtörnek. S míg gondolataim szilánkjait szedtem össze a földről, valami bevillant.
El kell tűnnöm innen. Nem szabad itt lennem. Ez tiltott zóna. El kell tűnnöm, most. Míg nem késő! Olyan tiszta, járatlan utakra kell tévednem, amibe nem rondíthatok bele. Tényleg az lenne az egy igaz megoldás, ha hátam mögött hagynék mindent, fittyet hányva a múltra, előre nézve, nem törődve a mostani érzéseikkel, mert később csak jobb lehet nekik? Nem tudtam ezzel a tudattal élni. Dühös voltam, de mégse. Egyszer az egyik embert okoltam, másszor a másikat... Aztán kiderült, minden jónak én vagyok az elrontója. Szép pofon ez. Egy újabb, ami mikor már a földre kerültél is elért.

XXOO
AnnE